Kádár János nem az ember, hanem az idea. Az idea, amely azt üzeni, hogy még tulajdonképpen jól van ez így, hogy nem nagyobb erőfeszítés megkötni a kompromisszumot most, mint az az erő, amit a jövő megváltoztatásához kellene bevetni.
Ez az idea velünk él, itt jár közöttünk, benne van hétköznapjainkban, életünkben. Valamilyen mértékben mi vagyunk.
Megnézzük, hogy is zajlik mindez.
Láttál valami hétköznapi kádárságot?
Írjad meg itt: kadarel@gmail.com
Szerintem el kellene inkább azon gondolkodni, be kéne tiltani a Gödröt, úgy, ahogy van. Úgy is csak a baj van vele, odajárnak a fiatalok sokasodni, ellenzékieskedni - a múltkor is így kezdődött -, megnézik a képregényfesztivált meg minden, hangoskodnak, ugrálnak a szörnyű kerekes izékkel - TILTÁS!
Egyébként se tudjuk, kié a hely, és hát ami mindenkié, az ugye senkié, úgyhogy tiltsuk be, zárjuk, nem kell. Semmi probléma nincs azzal, hogy a város kellős közepén lesz egy lyuk. Csináljunk belőle metróállomást. Igaza van Tóninak, újkori bulvárkádárunknak: Ha csak egy centit is megmozdultok, BETILTUNK MINDENT! NEM HANGOSKODNI! RENDESEN VISELKEDNI!
Tónit egyébként már nézzük egy ideje, nemsokára foglalkozunk vele részletesebben, hiszen benne egy igazi jánosbácsit tisztelhetünk így kétezernyolcban. Kevertre fel!
Az ország igazi baja a több évtizede a mélyben munkáló és egyre erősebben megnyilvánuló társadalmi érték- és morális válság, amely valószinűleg a Kádár-rendszer azon logikájából fakad, amely tiltott, tűrt és támogatott.
Az a helyzet, hogy a Nagy Újító minden igyekezete ellenére ki kellene írni az összes létező szoci pártházra hogy "A MEGVÁLTOZTATHATATLAN PÁRT". ugye már az internetadó nagyon progresszív elképzelése is beverte a kirakatot - nagy újító blogger VS netadó -, ellenben most az egyik budapesti szoci kollega, az egykorvolt főpolgármester-helyettes (igen, mondjuk együtt: egy kétmilliós város top5 vezetőjéből az egyik volt ez a szimpatikus úr 12, azaz TIZENKETTŐ ÉVEN át - emlékszik rá valaki?) úgy gondolta, hogy itt a remek alkalom még egy kis pénz betermelésére, hiszen szarul áll a költségvetés, mint mindig.
Schiffer János (MSZP) képviselő arra tett javaslatot, hogy a 0,8 százalékos kulturális járulékot vessék ki a szőnyegek, a felsőruházat, a férfi öltöny, a női kosztüm, az ing, a blúz, de még a nyakkendő, a csokornyakkendő és a kravátli után is.
Vegyük észre a teljes cikkben, hogy a kormány támogatta a javaslatot, hiszen ezek a termékek jelentős kulturális értéket jelentenek a dizájn miatt. Vagyis adózzon a tehetség, a kultúra, hogy a tehetségek sarcából fenntarthassuk a sokszart.
Kádár János nem csak él, de a Parlamentben ül. Sok példányban.
-----------------
A Kádár él blog SZERKESZTŐBIZOTTSÁGA állásfoglalása a kultúra dolgában:
A kultúra az egyének tehetségéből, munkájából, szorgalmából összeálló közös értéktermelés, amelyben egyéni ízlések, tanulás, tudás, értékítélet, világlátás és minden élmény, amely bármely potenciális befogadót valaha ért, szerepet játszik. Ezért van az, hogy ugyanaz a dolog valakinek tetszik, másoknak meg nem. Ez mindaddig nem érdekes, amíg a közösség tehetségének, tudásának rovására nem megy. Mindaddig, amíg létezik tanulás, akarat, szorgalom, kulturális és más értékelőállítás, addig minden kulturális értéknek a fogyasztók fejében kell megküzdeni saját pozíciójáért, igazolásáért. Ha 100an beülnek Bérczes Robi gajdolására a Gödörbe, akkor az a termék sikeresebb, mint a Magyar Rádióban a raktárnak felvett komolyzenei munka. Egyáltalán nem kell tervgazdálkodni a kultúrával, hogy még szebb nyakkendőket rajzoljanak a haverok paintben, amikor van photoshop vagy gimp. Rádiókabaré VS Showder Színpad, Godot Dumaszínház. Remélem kezditek érteni.
Továbbá jelöltünk a Minisztertanácsba a Kultúráért Felelős Miniszteri székbe: Dr FLASH
Masszívan tartja magát a mém, miszerint a szabad demokratákat már régóta a szocik tartják képben, so called taktikai szavazatokkal. Szemmel láthatóan ez a mém az szdsz - ha így halad, nem túl sokáig fungáló - vezetésében is erősen él, minthogy a népszavazási kampány, úgyis mint csodás halotti tor az ellopott koponya emlékére, közben sikerült lecserélniük kreatív koncepciójuk leglényekét. A NEM A SZOCIALIZMUSRA karakteres felszólítása helyett egy messze absztrakt agymosás. Lehet persze hogy bp-n Nagybudapesten az Belvárosban ez is érthető ügy maradt, de ezt atlbe tenni... Elhibázott volt.
Meg tetszettek ijedni, hogy majd a szocik jól nem szavaznak át a szocializmus ekézése miatt. Pedig a lehetőség és az ötlet meg volt, szellemes volt és benne volt a karakter a liberális oldalnak.
Közgondolkodásunk egyik sarokköve a mert ez jár-tudat. A magyar nép a pánszláv óceán/tenger mardosó/gonosz/ellenséges habjai közt evezi rozoga bárkáját/tutaját/büszke korvettjét a szebb/kiszámíthatatlan jövő felé, már csak egy kicsit kell kibírni.
Történelmünk során általában megettük ezeket az ígéreteket, amelyek a múlt megéléséből táplálkoznak, s közben a jövőt hazudják. Ezért nem vagyunk képesek megkülönböztetni egy valódi lehetőséget egy irreális vágytól, a valódi tettet, teljesítményt és annak eredményét a szerencsés, véletlenen, külső tényezőkön múló jutalomtól. Ezért bűnöző vállalkozó, ezért hazudik minden politikus, és ezért van a magyarság felemelkedése a mindenkori jövőben, hiszen az már jár végre, mert már annyit szenvedtünk. Megbűnhődte már e nép. A közgondolkodás vámszedőinek széles táborát adják politikusaink, akik ennek megfelelően sokszor választják ezt az utat és építenek a mert ez jár-tudatra.
Ennek ékes példája, hogy ennek az országnak, s benne fővárosunknak jár a 4-es metróhoz a szép tér, a nagy csarnok, még akkor is, ha ez némi túlköltéssel jár. Mondjuk úgy negyvenhárommilliárddal (43.000.000.000 forintok!! összehasonlításképp, ez egy kisebb minisztérium éves költségvetése, egy mindenki számára érzékelhető járműparkfrissítés, de akár az éves adósságszolgálatunknak is jót tenne ugye).
Demszky Gábor a következőt gondolja erről egy korábbi narancsban.
A szovjet típusú metró az állomásokkal együtt lényegében egy föld alatti cső, bunkerszerű állomásokkal. Ennek a metrónak az állomásai viszont hatalmas belső terű, gyakran természetes fénnyel megvilágított óriási fogadócsarnokok. Korszerű, a legjobb építészek által megálmodott, nagyon szép terű megállókat építünk, melyek nemcsak a szovjet típushoz képest drágábbak, hanem ahhoz képest is, amit eredetileg terveztek a mérnökök. Mivel Magyarországon ilyet még nem építettek, a piac ezt rendkívüli mértékben felárazta: az állomásoknál mutatkozó túlköltés 43 milliárd forint.
[...]
Érdekes módon az Európai Bizottság tanácsadó szervezete, a Jaspers pont a drága állomásokat kifogásolta.
Sok minden meg is változik ennyi év alatt. Például rájövünk, hogy nem az igazi az, amit eredetileg gondoltunk. Disclaimerképp azért megjegyzem, hogy a Demján által felvázoltak mögött komoly és igaz tényezők állnak, persze Jani bá is ott ólálkodik a sötétben.
És akkor hát nézzük a tényeket és értelmezzük a kontextust, kedvünk szerint.
Figyelő Net: Mindenhol jobb 2008. Demján Sándor elmondja, hogy miért kell kivonulni ebből az országból és miért kell legfeljebb szociális juttatásokkal, támogatással megmaradni.
Múlt-kor: Anyja szentségét ennek a Kossuth-díjnak! (HANGFELVÉTELLEL!) 1980. Kádár János kiosztja a Kossuth-díjat a Politikai Bizottságon, többek között Demján Sándornak. A hangfelvétel külön büntető.
Különösebb magyarázatot nem igényel, minden benne van a táblában. Antal Dánielnél találtam egy háromhetes bejegyzésben. Érdekes módon ő nem emelte ki, hogy Kelet-Európában 65 év felett 7%, azaz hét kemény százalék a globalizációhoz pozitívan állók aránya. Kádár népe még vár! (a többi generációban jobbak vagyunk, azért egykét százalékos elmaradás ott is van például a Nyugat-Európai átlaghoz, hogy a ny-afrikai 75%ról (!!!) ne is beszéljünk.
Mindenki ismeretlen ismerőse, János bátyja, Jani bá, magyar néplélek és egyéb közhelyek. Barátunk, megmentőnk, ellenségünk, tanítónk, diktátorunk, elnyomónk, 56-os mészáros, az 56-os krízis megoldója. Behívta az oroszokat, elviselhetővé tette az elviselhetetlent, gonosz volt, emberséges volt, okos volt, ostoba volt, krumplileves, gulyáskommunizmus és a legvidámabb barakk. Hazánk volt a szovjetunió svájca.
Dahrendorf után mondjuk, hogy hat hónap a politikai, hat év a gazdasági, hatvan év a társadalmi változás. Ezek persze nem elválasztható szférák, a hatvan év leteltére várók csinálják a gazdaságot és a politikát is.
Egy ember addig nem hal meg, amíg van akik ápolják emlékét, tartja a temetési folklór. Mi pedig tartjuk meg szorítjuk, hogy érezzük, hogy meleg, és ez sokszor elég, ez sokszor rendben van. Elég a kompromisszum a könnyebbért, az egyszerűbbért, a majd holnap megcsinálom, a ráér még ez holnapig. Álmaink vannak, tetteink kevésbé, elvárásunk sok, a letett teljesítmény kevés. Nem szeretünk változni, mert kényelmetlen, mert rosszabb lesz, mint volt, mert ott kellene lenni, mert meg kéne csinálni, fel kellene kelni időben. De az, ami jár, az ingyenesség, a juttatás, a gondokodás, az egyértelmű mindannyiunk számára, a fogyasztási hitel a szociális ellátás egy formája, az iskola, a kórház, az autópálya, a nagy fizetés, a plusz pihenőnapok, a pláza, a tisztalevegő, a gyorsautó, az olcsólakás-olcsórezsi, na ez mind kell, ez mind jár. Milyen már az állam - ellenségünk -, amely még ezt sem intézi el.
Vannak gondjaink Jani bá'-val. Egyik héten eltemetjük, a másikon kihantoljuk. Forgatjuk, nézegetjük, rémüldözünk, majd vissza a puha-melegbe.
Ezt a tartalmat azért szerkesztjük, hogy nézzük meg a maga pőreségében, mi is ez a kádár-dolog, aztán mindenki döntse el, mit akar kezdeni vele. Rajtunk múlik az ország. Nem az államon. Nem is Jani bá'-n.