Kádár él

Kádár János.

Mindenki ismeretlen ismerőse, János bátyja, Jani bá, magyar néplélek és egyéb közhelyek. Barátunk, megmentőnk, ellenségünk, tanítónk, diktátorunk, elnyomónk, 56-os mészáros, az 56-os krízis megoldója. Behívta az oroszokat, elviselhetővé tette az elviselhetetlent, gonosz volt, emberséges volt, okos volt, ostoba volt, krumplileves, gulyáskommunizmus és a legvidámabb barakk. Hazánk volt a szovjetunió svájca.

Dahrendorf után mondjuk, hogy hat hónap a politikai, hat év a gazdasági, hatvan év a társadalmi változás. Ezek persze nem elválasztható szférák, a hatvan év leteltére várók csinálják a gazdaságot és a politikát is.

Egy ember addig nem hal meg, amíg van akik ápolják emlékét, tartja a temetési folklór. Mi pedig tartjuk meg szorítjuk, hogy érezzük, hogy meleg, és ez sokszor elég, ez sokszor rendben van. Elég a kompromisszum a könnyebbért, az egyszerűbbért, a majd holnap megcsinálom, a ráér még ez holnapig. Álmaink vannak, tetteink kevésbé, elvárásunk sok, a letett teljesítmény kevés. Nem szeretünk változni, mert kényelmetlen, mert rosszabb lesz, mint volt, mert ott kellene lenni, mert meg kéne csinálni, fel kellene kelni időben. De az, ami jár, az ingyenesség, a juttatás, a gondokodás, az egyértelmű mindannyiunk számára, a fogyasztási hitel a szociális ellátás egy formája, az iskola, a kórház, az autópálya, a nagy fizetés, a plusz pihenőnapok, a pláza, a tisztalevegő, a gyorsautó, az olcsólakás-olcsórezsi, na ez mind kell, ez mind jár. Milyen már az állam - ellenségünk -, amely még ezt sem intézi el.

Vannak gondjaink Jani bá'-val. Egyik héten eltemetjük, a másikon kihantoljuk. Forgatjuk, nézegetjük, rémüldözünk, majd vissza a puha-melegbe.

Ezt a tartalmat azért szerkesztjük, hogy nézzük meg a maga pőreségében, mi is ez a kádár-dolog, aztán mindenki döntse el, mit akar kezdeni vele. Rajtunk múlik az ország. Nem az államon. Nem is Jani bá'-n.